

A legaktuálisabb nevekkel és élő legendákkal egyaránt szép számmal találkozhatunk a Heineken Nagyszínpad világsztárjai között. Itt lesz sokak örömére az évtized legfontosabb popzenészének tartott MOBY, az elektronikus zene alapítójaként nyilvántartott német KRAFTWERK legénysége, a Trainspotting-soundtrack kapcsán világhírűvé vált brit UNDERWORLD. De ugyancsak a nagyszínpadon köszönthetjük a 2005-ös emlékezetes VOLT-os koncert után visszatérő washingtoni THIEVERY CORPORATION legénységét, és igazi szenzációként először lép magyar közönség elé a sok év után új albummal jelentkező RÖYKSOPP.
A nagyszínpad és számos kisebb programhelyszín mellett az idei évben is működik a vízparti T-Mobile Terasz, ahol a nap 24 órájában több műfajban finomságok, világsztárok és látványos produkciók váltják egymást. A megnövelt méretű, közel 10000 vendég befogadására alkalmas Samsung Mobile Arénában pedig idén is a világ legfontosabb DJ-i váltják egymást. Az eddig információk szerint biztosra vehető, hogy itt lesz ERICK MORILLO, a technó ikonikus alakja, CARL COX, visszatér a tavalyi nagy kedvenc, DAVID GUETTA, és a 2008-ban ezrek által várt fellépést pótolja RICHIE HAWTIN.
Balaton Sound 2008 - Nézd meg a videót is!
A Heineken Balaton Sound fesztiválra kedvezményes, elővételi áron június 12-ig kaphatók jegyek országszerte. A kijelölt irodákban üdülési csekket, Cadhoc utalványt és Sodexo Kultúra, valamint Accor utalványt is elfogadnak. Belépőjegy futárral is rendelhető a honlapon.
Részletek a www.balatonsound.hu oldalon
Aktuális sztárok és élő legendák Zamárdiban - Balaton Sound
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||