
2009. augusztus 19-23. Nyírbátor
A 2009-es esztendő számos újítást hoz a rendezvény életében. Egy nagyszabású városfejlesztési projekt keretében megújul a rendezvénynek otthont adó Gyógyfürdő és Kemping. Ez érinti a rendezvény területét is, de nem akadályozza annak megtartását. Tehát részben átalakított területen továbbra is lehetőség lesz a jó körülmények között, árnyékos helyen való kempingezésre, a kulturált tisztálkodásra, és ami a legfontosabb, egy teljesen új élménymedence is a fesztiválvendégek rendelkezésére fog állni.
A zenei programnak továbbra is hangsúlyos részét képzi a tehetségkutató verseny, hiszen a szervezőgárda vallja, hogy lehetőséget kell biztosítani a jövő feltörekvő tehetségeinek, hogy bizonyíthassák rátermettségüket. Ezen kívül tovább erősödik a program nemzetközi összetétele, hiszen a hazai élvonal képviselőin túl számos világszerte ismert és elismert banda fellépésére is számítani lehet. Ilyen a New York hardcore legenda Agnostic Front, az Elvis-metál jelenkori helytartójaként emlegetett Volbeat, a reggae-metál Skindred, a metalcore műfajalapító Darkest Hour, a kanadai The Flatiners, a holland Textures és a dán Raunchy, akikhez csatlakozik a német Deadlock, a poszt hardcore-t nyomó Enter Shikari és a punkrockot játszó Anti-Flag. Aki pedig lazítana egy kicsit a súlyos muzsikák után, és a táncot sem veti meg, a Jaya The Cat és a The Toasters, a The Peacocks vagy az őrült Russkaja tökéletes választás számára.
Persze a magyar zenei underground krémje sem hiányzik majd a fesztiválról. A koncerteken és a szokásos tehetségkutatón kívül ismét lesznek programok mind napközben, mint pedig az este folyamán.

Tovább erősödik a program nemzetközi összetétele, hiszen a hazai élvonal képviselőin túl számos világszerte ismert és elismert banda fellépésére is számítani lehet
És végül, de nem utolsó sorban a jegyárak kialakításáról kell szólni. Továbbra is érvényes, hogy az ország egyik legjobb "ár-érték" arányú fesztiválja az Azfeszt mind a jegyek, mind a helyszínen kapható fogyasztási cikkek vonatkozásában.
Remélhetőleg aki már volt az újra, aki még nem volt az végre eljön és megízleli, hogy milyen is a Thermal Rock'N'Roll 2009-ben.
forrás: azfeszt.hu
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||