

Összművészeti, mert átívelünk a műfaji korlátokon. Egymást kiegészítve jelennek meg a különféle művészeti ágak: a zene, a tánc, a színház, a fotó, a film, a festészet, a költészet, és mindaz, amit majd ezután fogunk kitalálni - együtt.
Civil, mert a szervezők többsége önkéntes és mert számos civil szervezet vesz majd részt a szervezésben és kerekasztal-beszélgetéseken, ahol választ kapunk a sokunkat foglalkoztató kérdésekre, hogy mi a szerepünk az emberi jogok és méltóság tiszteletben tartása, illetve a tolerancia alakításában, mit kezdjünk a saját és mások előítéleteivel, van-e remény az igazi változásra és változtatásra?
Zenei, mert a Tószínpadon és a Bringás placcon a kortárs könnyűzene, hip-hop, alternatív, dzsesszes-rockos roma zene és a jazz legfrissebb és legkülönlegesebb formációi lesznek hallhatók, úgymint Ágoston Béla és a Gabona, Specko Jedno, Kardos Négyes és Dresch Mihály, Buppa, Nomada- és még sokan mások!
Színházi, mert olyan színházi előadásokat is láthatunk, melyek számos fesztiválon nyertek díjakat. Ilyen például a TÁP színház, ami a színházi világ hírességeinek részvételével, formabontó és provokatív előadásain, aktívan bevonja a közönséget is. Bemutatjuk Pályi János két remek bábelőadását, valamint látható lesz a Tünet Együttes két produkciója is. A HOPPart társulat legújabb bemutatóval egy verses melotragédiával készül.
Nyitott, mert bevonja a közönséget az alkotás folyamatába, átemelve erre fogékony tagjait a „látogató" és a „résztvevő" közötti válaszfalon. Nem csak a jelenléteddel alakíthatod, hanem azzal is, amit hozzáteszel.

A Tószínpadon és a Bringás placcon a kortárs könnyűzene, hip-hop, alternatív, dzsesszes-rockos roma zene és a jazz legfrissebb és legkülönlegesebb formációi lesznek hallhatók
Alkotói, mert rengeteg műhelymunkát, workshopot tartunk, ahol az érdeklődők egy-egy művészi vagy társadalmi kérdés feldolgozásába kapcsolódhatnak be. Részt vehetünk tánctornán, zenélhetünk neves oktatókkal, megtudhatjuk milyen az igazi „slam-poetry", fotózhatunk vagy VJ-zhetünk, de lesznek egészségmegőrző és környezettudatos témák is!
Filmes, mert a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs filmjeiből láthatunk válogatást, az utóbbi években készült legjobb munkákból. Ezen kívül olyan filmeket kínálunk, amelyek Magyarországon kevéssé ismert vagy elfeledett remekművek, amelyek többsége vagy kimaradt a hazai filmforgalmazásból, vagy rekonstrukciójuk csupán a legutóbbi időkben történt meg. És az elmaradhatatlan Némafilmzene, Buster Keaton némafilmjei alá zenél Darvas Kristóf.

Zöld, mert minden lehetséges eszközzel csökkentjük a rendezvény ökológiai lábnyomát. Lesznek környezettudatosságot erősítő programok, és mert fogyasztói megoldások helyett az alulról szerveződés és az aktivizmus eszközeivel élünk, mert a faluban minimálisra kívánjuk csökkenteni az autóforgalmat, ezért a falu szélén parkolót biztosítunk és a közlekedés megkönnyítése érdekében kerékpárbérlési lehetőségeket ajánlunk, hogy minimálisra szorítsuk a nagyobb rendezvénnyel potenciálisan együtt járó környezetszennyezést.
Bánk kiválóan alkalmas az aktív nyári kikapcsolódásra: strandolás, röplabda, tenisz, jó levegő. A fesztiválon lesznek különleges biciklis programok is, bemutatók, versenyek is.
Aki nyáron úgy akar feltöltődni, hogy közben igényesen szórakozik, az ne hagyja ki a Bánkitó fesztivált!
A fesztivál programja a www.tekerjatora.hu weboldalról érhető el, ahol kedvezményes jegyelővételre is van lehetőség.
forrás: tekerjatora.hu
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||