
Az Európai Unió eLearning Igazgatósága által 2004-ben életre keltett nemzetközi program az európai partneriskolák és partner-óvodák együttműködését segíti elő internetes eszközökkel. A résztvevők egy központi honlapon kapnak segítséget ahhoz, hogy olyan határokon átnyúló, közös projekteket hozzanak létre, melyek fejlesztik az óvodások és iskolások digitális kompetenciáját.
A honlapon bárki regisztrálhat egy adott oktatási intézményből (tanárok, igazgatók, könyvtárosok és egyéb iskolai munkatársak), aki nemzetközi projektet szeretne indítani az eTwinning keretében. A program sikere minden várakozást felülmúlt: Európa szerte több mint 50 ezer iskola csatlakozott.

A program működtetése egyszerű: még kész ötlettel sem kell rendelkezni, mivel a jelentkezők a honlapon tanácsokat kapnak a lehetséges együttműködések témáira, a lebonyolítás módjára és a pedagógiai tartalomra vonatkozóan.
Magyarországról 767 iskola és 869 tanár csat-lakozott az eTwinninghez, a tanárok és a diákok pedig jelenleg 288 projektben vesznek részt. Ezek mindegyike kapcsolódik az iskolai tananyaghoz; kibővítik, színesítik azokat. Az uniós program utolérhetetlen segítséget nyújthat például a nyelvoktatás terén, hiszen az eTwinning egyik leg- fontosabb kritériuma, hogy a különböző országok diákjai kommunikáljanak egymással.
Interaktív tábla és kvízjátékok
Az új tanév alkalmából az Educatio Nonprofit Kft. eTwinning-csapata idén október 7-9. között a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban (Budapest, VIII. Reviczky u. 6.) újra megrendezte az éves "eTwinning Hét" kampányt, ahol a résztvevők megismerkedhettek a webes felülettel, amelyet kifejezetten a nemzetközi projektmunkában közreműködő tanárok és diákok számára fejlesztettek ki. A látogatók bepillantást nyerhettek néhány jól működő projektbe, illetve egy gyakorlati bemutató keretében megismerkedhettek a szavazórendszerek és az interaktív tábla használatával. A rendezvényre ellátogató pedagógusok értékes ajándékokért eTwinning kvízjátékban vehettek részt. További információ: www.educatio.hu.
Observer - MCOnet
- zs -
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||