Idén is Szociális EXPO
Idén, november 11-12-én a XIII. ker. József Attila Művelődési Központban, másodszor rendezik meg a tavaly nagy látogatottságot és szakmai elismerést kivívott Szociális EXPO-t, amelyet a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innovációs Alapítvány hívott életre.

Mint azt Pataki Éva és Talyigás Katalin a szervezők nevében elmondta, a rendezvényre azért is szükség van, mert csak a szolidaritásra, az együttműködésre épülő megoldások hozhatnak eredményt. Meg kell tanulni emberi léptékekben, helyi közösségekben gondolkodni. Az állam szerepe fontos, mint ahogy a pénzügyi források is, de sokkal jobban kell támaszkodni a helyi jó megoldásokra, sikerekre. A válság persze sok vadhajtást is eredményez, de a szociális biztonság erősítése nem járhat a demokrácia gyengítésével.

Szociális Expo 2009



A rendezvény programjairól szólva a szervezők elmondták: idén nagyobb hangsúlyt kapnak a kistérségi szolgáltatások - együttműködések jó példái és bemutatják azt is hol szorul felülvizsgálatra és „ foltozásra „ a szociális háló. A közvetlenebb szakmai találkozások mellett az EXPO kiemelt rendezvénye lesz a „Nemzeti Szolidaritási Csúcs", ahol a szociális kérdések meghatározó állami, politikai és szakmai grémiumainak képviselői ülnek egy asztalhoz az országos helyzetértékelésre, és a szociálpolitikai legsürgetőbb teendőinek megvitatására. Az idén hat ország képviselői osztják meg tapasztalataikat a hazai szakemberekkel. A rendezvényen a szociális és munkaügyi miniszter adja át azokat a kitüntetéseket, amit a Szociális Munka Napján kapnak a szakma kiváló teljesítményt nyújtó dolgozói.

OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. - MCOnet

- zs -

 

Rendezvény Online

 

Szóljon hozzá a Fórumon!

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria:
Csabai KolbászfesztiválA Csabai Kolbászfesztivál az őszi időszak egyik legjelentősebb hazai rendezvénye, ...

Legfrissebb hírek

Sziget Fesztivál Online