
5. jubileumi alkalommal kerül megrendezésre az Informatikai Biztonság Napja 2009. szeptember 24-én. Az esemény főszervezője, Keleti Arthur ez évben is a Multeam Rendezvényügynökség csapatát választotta a szervezési feladatok ellátásra.
Az idei évben új, tágasabb helyszínen a Cinema City Arénában látja a rendezvény vendégül az informatikai biztonság iránt elkötelezett szakembereket. A helyszínváltoztatás egyik legfőbb oka a folyamatos megújulás mellett, a konferencia jelentős növekedése volt, mind a kiállítók, mind pedig a várható közel 1200 fős látogatói számban.
A rendezvényen mindazok a vezető szakemberek találkozhatnak a nemzetközi és hazai újdonságokkal, akik magas színvonalon foglalkoznak IT biztonsággal, fontosnak tartják, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek az iparág innovatív fejlesztéseiről, valamint a várható fejlődési irányvonalakról.
Ezek mellett idén több rendezvénytechnikai újítás is debütál az eseményen, amelyet konferencia főszervezője és több szakági csoport fejlesztettek ki. Az egyik legkiemelkedőbb és talán leglátványosabb megoldás a vendégek helyszíni regisztrációját és az esemény területén való tartózkodásukat elemző rendszer lesz. A konferencia vendégei a bejáratnál egy expressz bejutást elősegítő, 2 dimenziós mobilkód segítségével tudják magukat azonosítani, melyet előzőleg mobiltelefonjukra és e-mail címükre küld meg a regisztrációs rendszer. Belépést követően pedig a vendégek nyakában logó névkártyákba épített RFID chip-ek segítségével LCD kijelzőkön követhetjük nyomon a rendezvény pontos és valósidejű létszámát, valamint a vendégek tartózkodási szokásait. A kiállítási térben kioszkok is lesznek, amelyeken minden vendég lekérdezheti a résztvevők aktuális tartózkodási helyét, ezzel segítve a kapcsolatépítést és a networkinget. Az egyes rendezvénytechnikai eszközök, az RFID kapuk, a regisztráció, a mobilkódos rendszer és a kihelyezett kioszkok drótnélküli kapcsolaton alkotnak egy hálózatot, mely továbbá lehetőséget nyújt egyedileg képzett belépőkódokkal különböző szintű WiFi internet hozzáférésre az esemény látogatóinak és a kiállítóknak.
A szervezők a konferencián való premier után a regisztrációs rendszert szolgáltatási csomagként értékesíteni kívánják további rendezvényekre.
Az Informatikai Biztonság Napja közel 2000 négyzetméteren, 38 szakmai kiállítóval és 3 szekcióban 43 előadással várja az érdeklőket. - www.itbn.hu

Bővebb információ:
Multeam Rendezvényügynökség
1031 Budapest Monostori út 49.
Tel: +36.1.250.3692
Fax: +36.1.250.3694
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||