Jótékonysági karácsonyi est
2009. dec. 12., szombat, 10.51.48 CET


A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén is megrendezi jótékonysági karácsonyi estjét. A Vígszínházban Marton László rendezésében a „Játék a kastélyban” című színmű kerül bemutatásra.

Az előadás után a Gyermekmentő Szolgálat elnöksége fogadást ad.
A főbb szerepekben Benedek Miklós, Fesztbaum Béla, Lukács Sándor, Tahi Tóth László és Tornyi Ildikó látható.
Az előadás emelt árú jegyeinek eladásából befolyt összeggel a nézők a Gyermekmentő Szolgálat munkáját segítik.

Időpont: 2009. december 17. (csütörtök), 19 óra
Helyszín: Vígszínház

Vígszínház

Vígszínház


A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tevékenységéről:

Szervezetünket, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületét 1990 májusában alapítottuk a hannoveri szervezet mintájára és támogatásával. 

Célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása. A Szolgálat a Fővárosi Bíróság végzése alapján 1998. január 1-től 2369. sorszám alatt nyilvántartott kiemelten közhasznú szervezet formájában, vallásra, politikára és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, önkéntes alapon működik.

-kt-

 

Rendezvény Online

Szóljon hozzá a Fórumon!

<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Képgaléria:
Csabai KolbászfesztiválA Csabai Kolbászfesztivál az őszi időszak egyik legjelentősebb hazai rendezvénye, ...

Legfrissebb hírek

Sziget Fesztivál Online