Kétnapos rendezvény keretében mutatkoznak be a felsőoktatási intézmények
12. alkalommal rendezik meg Budapesten az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást.
Január 20 és 21-e között rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást a Papp László Budapest Sportarénában. A felsőoktatási intézmények bemutatkozásául szolgáló eseményt 12. alkalommal rendezik meg.

A szervezők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a kétnapos rendezvényen az elmúlt évekhez hasonlóan a hazai felsőoktatási intézmények szinte mindegyike megjelenik, de emellett jó néhány külföldi egyetem oktatási módszereivel és eszközeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A leendő hallgatók közel 70 intézmény képviselői számára tehetik fel kérdéseiket, többek között a képzésről, a szakokról, a felvételi esélyekről, a juttatásokról, a kollégiumi férőhelyekről, valamint a szabadidős lehetőségekről. A látogatók emellett betekintést nyerhetnek az Oktatási Hivatal feladataiba és szolgáltatásaiba, tájékoztatást kaphatnak az idei felvételi eljárásról és a megváltozott szabályokról, továbbá megtudhatják, miként adódik lehetőség a nyílt forráskódú szoftverek oktatási célú felhasználására.

Csaknem 70 felsőoktatási intézmény vesz részt az idei Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

Január 20 és 21-e között látogatható az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

A 12. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításnak a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont, a rendezvény látogatása pedig mindenki számára ingyenes. A szervezők közlése szerint a vendégek amellett, hogy első kézből juthatnak információkhoz a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatban, számtalan színes programon és előadáson is részt vehetnek a kétnapos esemény keretében.

-W-
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria:
Csabai KolbászfesztiválA Csabai Kolbászfesztivál az őszi időszak egyik legjelentősebb hazai rendezvénye, ...

Legfrissebb hírek

Sziget Fesztivál Online