Napfényes Fesztivál 2011-ben is az egészséges életmód jegyében
Június 5-én, vasárnap a Petőfi Csarnok a Napfényes Fesztiválnak, az egészséges életmód egyik legnagyobb hazai rendezvényének ad otthont, ahol a mottó: LEHET, ÉRDEMES ÉS JÓ EGÉSZSÉGESEN ÉLNI!
Napfényes Fesztivál 2011-ben is az egészséges életmód jegyében
A Fesztivál célja, hogy olyan sokszínű programmal várja az érdeklődőket, amelyben minden korosztály, egyéni érdeklődők és családok is megtalálhatják a számukra érdekes előadásokat és szórakozási lehetőségeket. Szeretettel várjuk azokat, akik az egészséges életmód iránt érdeklődnek, gyógyulni szeretnének, vagy az egészségüket kívánják karban tartani; azokat, akiket az önismeret témaköre érdekel, vagy emberi kapcsolataik harmonikusabbá tételét tűzték ki célul; számítunk továbbá azon látogatóinkra, akik az embernek a világban és a természetben elfoglalt helyét szeretnénk mélyebben megismerni és megérteni, és egy harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb élet megvalósítására törekszenek.
Váradi Tibor előadást tart
A nagyközönség számos előadást hallgathat meg az egészséges életmód, önismeret, asztrológia és szellemtudomány témakörében. Az előadások után csoportos konzultációk során személyesen is lehetőség nyílik találkozni az előadókkal, beszélgetni velük, illetve feltenni az előadás kapcsán felmerült kérdéseket.
Gyerekparadicsom
Előadók: - F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus - Kaló Jenő asztrológus, természetgyógyász - Laár András előadóművész, zenész, a Kft. együttes alapítója - Tarr Bence László filozófus, kulturális antropológus - Váradi Tibor természetgyógyász, vallásbölcsész
Kövi Szabolcs koncertet ad
A művészeteket szeretők is találnak kedvükre való programot, hiszen számos komoly- és könnyűzenei, illetve táncművészeti program várja őket. Ha szereted a hegedűszót, vagy a zongorát, elkápráztatnak az artisták és a táncosok, akkor itt a helyed! A Napfényes Fesztivál eddigi története során mindig kiemelt figyelmet fordított a gyerekre. A Fesztivál idejére a Petőfi Csarnok szabadtéri része hatalmas játszótérré alakul, ahol rengeteg élmény várja a legkisebb generáció tagjait.
A gyermekprogramok egyike
A Fesztivál egyik különlegessége, hogy a belépőjegy ára számos személyes, természetgyógyászati konzultációt is magában foglal. Így számos alternatív gyógymódot testközelből ismerhetünk meg: biológiai fogászat, Dr.Hauschka-kozmetika, a Yumeiho® masszázs, gerincápolás, frissítő masszázs, reflexológia, Bach-virágterápia, kineziológia, nehézfém- és allergiakivezetés, hajanalízis, komplementer medicina, önismereti asztrológia, pénzismereti tanácsadás és cégvezetési tanácsadás.
A számos díjmentes egészségügyi konzultációs lehetőség egyike: Dr. Voll féle állapotfelmérés
A Napfényes Fesztivál egyik legizgalmasabb részét az úgynevezett workshopok képezik. Ezeken a kiscsoportos előadásokon különböző önismereti, illetve alternatív gyógymódokkal kapcsolatos témákban mélyedhetünk el, az alacsony létszám és a meghitt hangulat miatt pedig a kérdezésre is lehetőség nyílik. A rendezvény élénk fesztiválhangulatát a vásár adja meg, ahol számos kiállító kínálja termékeit. Bioélelmiszereket, natúr- és biokozmetikumokat éppúgy megtalálunk itt, mint művészi értékű kézműves tárgyakat, ékszereket és dísztárgyakat, míves ruházati termékeket, könyveket, CD-ket, illetve természetes alapanyagú táplálék-kiegészítőket és környezetbarát tisztítószereket. A csarnok belső folyosóin és a kültéri árkádsoron összesen mintegy 50 kiállító várja az érdeklődőket.
A számos művészeti program egyike: festés
Ha jobban megismernéd önmagad és a világot, ha szívesen együtt lennél mindeközben a családoddal egy szép nyári napon, ha van kedved kikapcsolódni tánccal és zenével, ha szívesen bepillantasz a varázslatba, és örömmel szemléled a gyermekedet alkotás közben, és ha mindezek mellett egészséges és finom ételeket kóstolgatnál, akkor látogass el június 5-én Budapesten a Petőfi Csarnokba a Napfényes Fesztiválra, és hozd el a barátaidat is!