Presser Gábor szilveszteri koncertje
Nem mindenki bírja a petárdát, a konfettit meg az ereszdelahajamat. Ha valami emelkedettre és egyben szórakoztatóra vágysz az év utolsó napján, ott a helyed Presser és az Amadinda közös koncertjén.

Amadinda együttes, Presser Gábor, Presser Gábor koncert, Bartók Béla Nemzeti HangversenyteremAz előadás már évek óta megy, vagyis pontosan egy évtizede, úgyhogy immár nyugodtan rámondhatjuk: hagyományról van szó. Presser Gábor és az Amadinda ütősei ezúttal is unikális koncertélményt ígérnek. Az előadás első felében, ahogy az már lenni szokott, leginkább az Amadinda darabjai csendülnek fel, hogy aztán a 2010-es esztendőbe Bach vezessen majd át minket. Az éjfélt jelző gongzúgás és harangkondulás után pedig indul az igazi buli, Strauss-polkával, LGT-számokkal, vagy épp a húsz évvel ezelőtt komponált Drum Street Blues-zal. A koncert vendége a Loksi egykori pengetőse, Karácsony János lesz.

Az Amadinda és Presser Gábor szilveszter éjszakai koncertje csaknem egy évtizede Amadinda együttes, Presser Gábor, Presser Gábor koncert, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremelmaradhatatlan eseménye Budapest évzáró programjainak. A közönség kitartó érdeklődésére jellemző, hogy a koncertek évről évre telt házak előtt zajlanak, sokan már hónapokkal az újabb koncert előtt biztosítják helyüket. A már hagyománynak számító óévbúcsúztató–újévköszöntő koncert egyik legfőbb vonzereje, hogy nagyrészt olyan produkciók hangzanak el, amelyek ritkán, vagy soha korábban nem voltak hallhatóak, köztük olyanok is, amelyek nagy valószínűséggel kizárólag egyszer, ezen a koncerten hangzanak csak el. Az első rész hagyományosan az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból épül fel. Az éjfél előtti perceket Johann Sebastian Bach zenéje, az utolsó óévi pillanatokat pedig az Amadinda gongjainak zúgása tölti ki.

Amadinda együttes, Presser Gábor, Presser Gábor koncert, Bartók Béla Nemzeti HangversenyteremMíg a koncert első felét percre pontosan meg kell tervezni – hiszen elképzelhetetlen lemaradni az éjfél pillanatáról –, a második rész már jóval kötetlenebb, időtartama függ a közönség akaratától is. A második rész az igazán megismételhetetlen pillanatoké. Az újév első produkciója hagyományosan egy Strauss-polka, majd színpadra lépnek az est vendégei, Presser Gábor és Karácsony János. A Presser-örökzöldek és az erre az alkalomra újrahangszerelt LGT-számok mellett elhangzik a koncert címadó kompozíciója, a Drum Street Blues, amelyet Presser Gábor 1989-ben komponált az Amadinda számára.

Időpont: 2009. december 31. 22:45 - 2010. január 1. 02:00
Helyszín: Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem



Bogi

 

Rendezvény Online

Szóljon hozzá a Fórumon!

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Képgaléria:
Csabai KolbászfesztiválA Csabai Kolbászfesztivál az őszi időszak egyik legjelentősebb hazai rendezvénye, ...

Legfrissebb hírek

Sziget Fesztivál Online