
- Elsősorban az volt a célja a rendezvénynek, hogy bemutassa az adott tájegység ízeit, alapanyagait és a kollégák szakácsművészetét. Békés megyében természetesen már ismerem az alapanyagokat, a gasztronómiai szokásokat, és jó volt találkozni a helyi szakácsokkal is.

Prohászka Béla Venesz-Díjas,olimpiai bajnok mesterszakács a rendezvényen
- Milyen élményekkel gazdagodott?
- Nagy élményt jelentett számomra, hogy idén 108 főzőcsapat vett részt a gasztronómiai versenyen. Az emberek mindeközben mosolyogtak, örömmel főztek és az ízek is különleges kuriózumot jelentettek mindenkinek.

Idén 108 főzőcsapat vett részt a gasztronómiai versenyen
- Milyen programokban vett részt a fesztiválon?
- Csütörtökön egy zártkörű rendezvényre csülökből készült éteket készítettünk. Pénteken civil szervezetek főző versenyén vettem részt zsűriként, majd szombaton a már említett 108 csapatos megmérettetésen bíráskodtam. Vasárnap egy ételkészítési bemutatóra Benke Laci bácsival közösen készítettünk káposztás cvekedlit pirított csülökkel.

Prohászka Béla volt a gasztronómiai verseny egyik zsűritagja
- Milyen véleménnyel van az ehhez hasonló rendezvényekről?
- Pozitív véleménnyel gondolok minden ilyen eseményre, hiszen különböző tájegységek gasztronómiája mutatkozik be, az ételek pedig a tájegységre jellemző, féltve őrzött receptek alapján készülnek. Kultúránkhoz szervesen kapcsolódik a gaszto-kultúra, ugyanakkor egy-egy gasztronómiai esemény akkor szórakoztat még inkább, ha egyéb kulturális műsorok (versenyek, koncertek) is gazdagítják a rendezvényt.

Különböző tájegységek ételei főttek a bográcsokban
Képgaléria: 1. rész - 2. rész - 3. rész
Szóljon hozzá a fórumon!: Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||