
Magyarország legnagyobb utazási kiállítása, az UTAZÁS 2010 idén 33. alkalommal, március 5-7. között várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A szezonnyitónak számító rendezvényen több száz kiállító kínálja idei nyaralási ajánlatait, szállásait, programjait. A kiállítók között több külföldi ország is képviselteti magát, többek között a díszvendég Törökország, az ígéretes úti cél India, de ott lesz az USA is. A rendezvényen ott lesz egész Magyarország is, amely régiókra bontva mutatja be kínálatát.

UTAZÁS 2010 a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban
Az UTAZÁS 2010 kiállítás idén a Fesztiválok Éve jegyében telik, ez a rendezvény kiemelt témája, belföldi díszvendége, pedig Pécs, Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben. A Fesztiválszínpadon, három napon keresztül folyamatos zenés-táncos műsor zajlik. A kiállításon ingyenes gyermekmegőrző és játszóház is működik.

Az UTAZÁS 2010 kiállítás idén a Fesztiválok Éve jegyében telik
Az UTAZÁS 2010 kiállításra megváltott belépőjeggyel hat másik rendezvény is megtekinthető, melyek ízelítőt adnak a magyar vidék gasztronómiai ínyencségeiből, kultúrájából, hagyományaiból és ha már UTAZÁS 2010, akkor a falusi turizmusból is. A kiállításra utazóknak a Volánbusz Zrt. és a MÁV-Start Zrt. belföldi járatain 50%-os menettérti kedvezményt kínál. Belépőjegy üdülési csekk ellenében is váltható, Hungary Card és Club Metropol kártya felmutatásával kedvezményes jegyet lehet vásárolni. Az UTAZÁS 2010 kiállítás naponta 10-18 óráig várja a látogatókat.
(Forrás: hungexpo.hu)
| << | 2010 Július | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |