XVII. Váci Világi Vigalom
A  Dunakanyar legnagyobb nyári kulturális fesztiválja 1993 óta a Váci Világi Vigalom. A rendezvény ötletét egy réges-régi monda szolgáltatta, amikor Mária Terézia 1764-ben ellátogatott Vácra megszemlélni a város fejlődését, tiszteletére emelték az országban egyedülálló diadalívet, a Kőkaput. A szóbeli hagyomány szerint Mária Terézia sohasem haladt át alatta, mert egy jóslat azt súgta neki, hogy ledől, amint áthajt alatta. A császárnő vonuló udvartartásával együtt kikerülte a diadalívet, és így érkezett be Vác főterére, ahol éljenző tömeg várta. Az uralkodó öt teljes napot töltött a város és Migazzi bíboros vendégségében, ünnepségek sorozatával hódoltak neki a váci polgárok.
A barokk jegyében 2009. július 24-25-26.

A rendezvény Európában a Közép-európai Barokk Éve fesztiválsorozat tagjaként indult útjára. Akkor kilenc ország számos települése csatlakozott a programhoz és hazánkban is több mint hetven helyszínen rendeztek barokk kulturális programot. Azóta eltelt időben a legtöbb városnak a barokk jegyében életre hívott programja elhalványult, és csupán néhány település folytatta a tradíciót.


Idén a barokk jegyében kerül megrendezésre a fesztivál

Váci Világi Vigalom többek között azért is kiemelkedő eseménynek tekinthető, mivel immár 17. éve őrzi hagyományát és rangját a térségben. A fesztivál koncepciójában két szempontot fogalmaztak meg a szervezők: a helyi kultúra megjelenését és turizmus fellendítését.
2009 a „Kulturális turizmus" éve. Ezúttal ismét szerepet kapnak a kulturális helyi értékek és a város épített öröksége. Vác belvárosában a múlt számos emléke megmaradt, amelyek mellett ezidáig esetleg csak elsétáltunk, a Vigalom programjai azonban most élettel töltik meg az udvarokat és épületeket, hogy ismét megidéződjön a barokk város hangulata.
Vác városa kulturális kincsként tekint erre a rendezvényre, és ennek érdekében a Váci Világi Vigalom elnevezés, valamint az összművészeti fesztivál logója a Magyar Szabadalmi Hivatalnál le van védve.


Változatos és szórakoztató programok várhatóak az idén is

Ebben az évben újdonságnak számít a fesztivál önálló honlapja, ami megtekinthető a www.vacivigalom.hu oldalon.
Látogasson el Vácra, ahol a barokk belvárosának történelmi emlékei és környékének természeti szépségei várják július utolsó hétvégéjén.


Tűzijáték a tavalyi fesztiválon

További információk és részletes program: vacivigalom.hu

forrás: vacivigalom.hu


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
7891011 1213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Képgaléria:
Csabai KolbászfesztiválA Csabai Kolbászfesztivál az őszi időszak egyik legjelentősebb hazai rendezvénye, ...

Legfrissebb hírek

Sziget Fesztivál Online